Vitatézisek

A mai magyar társadalom részben az ipari civilizációóra jellemző, részben prekapitalista jegyekkel rendelkezik. Prekapitalista vonása, hogy nem alakult ki benne olyan társadalomszerveződés, amelyet társadalmi méretekben autonóm egyének hoznak létre, és termelnek újra folyamatosan. Tehát nem alakult ki benne a civil társadalomnak
sem polgári, sem valamilyen szocialista formája.
A civil társadalom /társadalmi önszerveződés/ hiányából szükségképpen következik, hogy a legkülönbözőbb társadalmi területeken /gazdaság, politika, kultúra stb./ a bürokratikus szervezés túlsúlya érvényesül. A mindenkori kormányzati hatalom saját fennhatósága alatt tartja az állami tulajdonban levő termelési eszközök működését. Olyan szabályozást érvényesít, amelynek következtében e termelési eszközök állami magántulajdonként funkcionálnak: hasznosításukra bérmunkásokat /fizikai dolgozók, mérnökök, gazdaságirányítók stb./ alkalmaznak, akik használati javakat és értéktöbbletet állítanak elő. Így folyamatosan újratermelődik a tőkeviszonynak egy részben piaci, részben politikai közvetítettségű formája. Az értéktöbblet elsajátítása /közvetlen felélése, illetve újraelosztása/ a kormányzat hatáskörébe tartozik. Az értéktöbblet újraelosztásának fő irányai: a gazdaság bővített újratermelésének finanszírozása; a hatalmi struktúra legitimálását célzó karitatív-szociálpolitikai juttatások; a szolgáló állam feladatainak /közigazgatás, honvédelem, oktatás stb./ ellátása.
A gazdasági, politikai, szociális, közigazgatási stb. területen érvényesülő bürokratikus szervezés két alapvető következménnyel jár. 1. A hatalmi struktúra számára negatív hatás, hogy a kormányzat nem tudja biztosítani a termelési eszközök optimálisan gazdaságos működtetését, továbbá az újraelosztott értéktöbblet optimálisan gazdaságos felhasználását. Így a nemzetgazdaságra jelentős többletterhek rakódnak. 2. A hatalmi struktúra konzerválása szempontjából előnyös, hogy az állampolgárok a termelési, szociális, politikai stb. területen nem kapnak döntési és önszervezési lehetőségeket, ezáltal nem alakul ki a kormányzati hatalommal konkurálni képes civil társadalom.
Ugyanakkor az ország gazdasági helyzete előbb-utóbb biztosan rákényszeríti a kormányzatot a nemzetgazdaság működésének jelentős mértékű racionalizálására. E racionalizálás két alapvető iránya: a megtakarítási lehetőségek kihasználása, illetve a termelési eszközök gazdaságilag hatékonyabb alkalmazása. Az előbbi a nem-termelő redisztribúció mérséklését, az utóbbi a termelékenység növelését jelenti. A nemzetgazdasági szintű racionalizálásban azonban alternatíva mutatkozik. Elképzelhető egy totálisan nyereségcentrikus gazdálkodási rendszer kialakításával, de elképzelhető az állami tulajdon társadalmi tulajdonná történő fokozatos átalakításával is. Ez utóbbi kiteljesedett formája feltételezi a következőket. 1. Olyan munkavállalási rendszer létrehozását, amelyben minden termelési eszközzel az az egyén, illetve csoport dolgozik, aki /amely/ a leghatékonyabb társadalmi hasznosítására vállalkozik. /Termelési demokrácia/ 2. A fogyasztási igények társadalmi önköltségen való kielégíthetőségét. /Fogyasztási demokrácia/ 3. A hagyományos szociálpolitikai, közigazgatási, kulturális stb. feladatok jelentős részének társadalmi öntevékenységgé történő átalakítását. 4. A beruházási, fejlesztési kérdések jelentős részének önfinanszírozóvá tételét: olyan szisztéma kialakítását, melyben maguk a fogyasztók döntenek a bővített újratermelésről, vállalva a költségek személyes munkával való fedezetét. Egy ilyen gazdálkodási rendszer lehetővé tenné a prekapitalista jegyektől való megszabadulást, és a civil társadalom nem polgári formájának létrejöttét.